Februári hírek

Február hónap sok színes programmal örvendeztette meg az óvodásokat.
Az önkormányzat látogatásakor a Polgármester úr tréfásan kalauzolta végig a süni csoportos gyerekeket a hivatal működése és feladatai között. A Polgármester úr és munkatársai apró ajándékkal is kedveskedtek a leendő kisiskolásoknak.
Az iskolában megrendezett Fejér Megyei Népdaléneklési Versenyen két óvodásunk, Boldizsár Zselyke és Láng Emese is részt vettek. Egyedüli óvodásokként bátran helyt álltak a versenyzők között.
A hagyományosan megrendezésre került Medve napon minden csoport szerepelt egy-egy meseelőadással, énekkel, verssel.
A farsang hetében a csoportokban ínycsiklandó fánk és sütemény készült, és szorgos kezek színpompás álarcokat, maszkokat készítettek. A farsangi rendezvényen jelmezbe bújtak kicsik és nagyok egyaránt. A jó hangulatú mulatságon énekeltek, táncoltak az óvodások, majd Bölöni Réka meseelőadását csodálták meg tágra nyílt szemekkel.
A nyuszi csoportos gyerekek a martonvásári Művelődési Ház Jancsi és Juliska című mesejátékát nézték meg, de a többi gyerek sem maradt színházi élmény nélkül. Százhalombattán a Brémai muzsikusok című előadást az óvoda apraja-nagyja tekintette meg.
Bízunk benne, hogy a farsangi maszkabállal kellőképpen elbúcsúztattuk a telet, és várjuk a napsütéses tavasz közeledtét.

DSCN0278 DSCN0306 DSCN0343

Nyílt nap az oviban

December 9-én nyílt nap volt az óvodában, a Csibe csoportban.
Advent lévén a délelőttöt karácsonyi hangulatban, az ünnepre készülődvén töltöttük.
A gyerekek kis párnácskákra csücsültek le egy nagy körben. Ilonka óvó néni közéjük telepedett egy képes bibliával a kezében, és belekezdett az érdekfeszítő történetbe. Az apróságoknak is lehetőséget adott a Szent család történetének felelevenítésében. A pásztorok éneke is felcsendült, melyet a gyerekek is daloltak.
Majd Marcsi anyuka mézeskalács tésztájának összetevőit próbálták kitalálni a gyerekek szaglás útján.
Az ülésben elgémberedett lábú csöppségeket egy nagy vércse (Ilonka néni) érkezése hozta lázas mozgásba. Hess! Huss! Miután elmúlt a veszedelem, az éhes kis madárkák nekiláttak a tízórai elfogyasztásának.
Ezután következett a nap fénypontja: a mézeskalács készítése. A lelkes kis cukrászok gyúrták, nyújtották, szaggatták a tésztát apró kezecskéikkel több asztalnál. Sorra kerültek az óriás tepsikbe a nagy mézeskalács fenyőfák, majd a csillag formájúak is. Ahogy megsültek a tészták, az óvó nénik hozták azokat vissza, hogy tovább folytathassuk mi, anyukák a munkálatokat a legkitartóbb kis cukrász pajtásainkkal. Párosával illesztettük össze a fenyőfákat, majd cukormázzal díszítettük azokat. A végeredmény pedig csodálatos 3D-s karácsonyfák erdeje lett. Ezután összeillesztettük és kidekoráltuk a csillagokat is, amelyek szintén 3D-s alakot öltöttek.
A gyerekek kimentek egyet a levegőre, majd felfrissülve érkeztek vissza és láttak neki az ebédjüknek. Az ebéd elfogyasztása után ki-ki készülődött a délutáni alváshoz, illetve a hazamenetelhez.
Én személy szerint nagyon jól éreztem magam ezen az alkalmon az óvodában. Jó volt látni, hogyan telik itt a gyermekem egy napja, s egy kicsit újra megtapasztalni az ovis hangulatot. Szép emlékeim vannak gyerekkoromból az óvodámról, ahová szívesen jártam, de azt hiszem, hogy ha most lennék ovis, ez itt sem lenne másképp. A kisfiam is nagyon szeret ide járni, a kislányom pedig alig várja, hogy jövőre ő is jöhessen.
Nagyon jó ötletnek tartom az ehhez hasonló nyílt napok szervezését.
Köszönöm szépen a lehetőséget!

Tarsolyné Kuti Katalin

20151123 105629 20151130 105451

20151209 101210 20151211 100110 

20151209 101443 20151214 104040

20151217 152451 20151217 152545

Januári hírek

December végén megújult óvodánk, újrafestették a termeket és a folyosót, új eszközök beszerzésére került sor (bútorok, könyvek, elektronikai eszközök). Köszönjük!
A január meghozta a gyermekek számára a várva várt havat. Gyermekzsivajtól volt hangos az udvar, előkerültek a régen használt csuszkák is. Hóembert építettünk, és a madarakról sem feledkeztünk meg, megetetjük őket. Itt a farsang, bár rövid lesz, mi vidáman készülünk a bálra, melyet február 9-én tartunk. Egészséghetünkre is januárban kerül sor. Visszatekintve az adventi készülődésre, a csibe csoportban mézeskalácsot sütöttünk, ügyes kezű anyukák is segítettek, köztük Tarsolyné Kuti Katalin.

Pálfalvi Nándor: Farsang

Táncra, táncra kislányok,
daloljatok kisfiúk.
Itt a farsang, haja-huj,
ne lássunk most szomorút.

Mert a farsang februárban
nagy örömöt ünnepel:
múlik a tél, haja-huj,
s a tavasznak jönni kell.

Mindenkinek vidám farsangot kívánok!


Milichovszkiné Szalai Ilona

Decemberi hírek

December hónap örömteli, mozgalmas napokat hozott kicsiknek és nagyoknak egyaránt az óvodába.
A decemberi kezdésünket megalapoztuk egy november végi teadélutánnal. Itt az óvodai életről szólt a beszélgetés a szülők és az óvónők között. Ezt alátámasztottuk képvetítéssel, melyen láthatták az anyukák a gyermekeik megörökített huncutságait és „dolgos hétköznapjait”. Az összejövetelen hópehelyformák kivágására is sor került, melyekkel feldíszítettük az óvoda ablakait.

Az év utolsó hónapja a karácsonyi készülődés jegyében zajlott. A csoportokban készültek az ajándékok és az ínycsiklandó, finom mézeskalácsok.
Megrendeztük a hagyományos adventi vásárunkat, ahol a gyerekekkel közösen készített és a szülők által felkínált portékákat lehetett megvásárolni.
3-án a „Jövőt Nekik is” Alapítvány rendezvényén a Süni csoportosok műsorral kedveskedtek a vendégeknek. Lelkünket gazdagítja a másság elfogadása, a toleráns viselkedés. Tőlük egy gyönyörűen elkészített bábparavánt kaptunk, amit kitörő örömmel vettek birtokba a kis óvodások.
6-án, advent második vasárnapján szintén a Süni csoportos gyerekek adtak műsort a Művelődési Ház előtti gyertyagyújtásnál.
7-én a Művelődési Házba érkezett meg a Mikulás, itt Écsi Gyöngyi mese előadását tekintettük meg. Ezt követően az óvodánkba is ellátogatott a Mikulás, aki ajándékokat hozott az őt énekkel, versekkel fogadó gyermekeknek.
16-án visszatérő vendégeink, Bokros László és barátai karácsony legendáját elevenítették fel óvodásainknak.
17-én a karácsonyváró ünnepségünkön a nagycsoportosok szerepeltek egy kis műsorral, melyre meghívtuk a polgármester urat, a képviselő testület tagjait és a partnerintézményünk munkatársait.

A Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány pályázatán a Móra Kiadótól nyert könyveket az óvoda, ezzel is bővült kis óvodásaink mesetára Füredi Veronika óvónőnek köszönhetően.
Óvodánkban a téli szünet 2016. január 4-ig tart, melyet a gyerekek javára meghosszabbítottunk egy nappal. Így január 5-én várjuk a gyermekeket a szépen, frissen festett falak közé. Ugyanis a szünidő ideje alatt festési munkálatok és takarítás zajlik az óvodában.

Ezúton szeretnénk megköszönni a szülők eddigi munkáját és a támogatók önzetlen segítségét.
Az óvoda dolgozói nevében a következő kis verssel kívánok Mindenkinek Szeretettel teljes, Békés, Boldog Új Évet!

Bányai Rita

Mentovics Éva
Újévi köszöntő

Szeretetben, egészségben
Legyen részed egész évben.
Légy szerencsés, vidám, boldog,
Felejtsd el a bút és gondot.
Kezdődjön hát egy új élet:
Legyen békés, boldog új éved!

101 2189

101 2192

Decemberi programok

December
6. Vasárnap 16 óra
Süni csoportosok adventi műsora a falu betleheme előtt, Hangya Művelődési ház

7. hétfő 8 óra
Mikulás műsor a Hangya Művelődési házban
A gyermekek fél 8-ra érkezzenek be az óvodába
10 órakor ellátogat óvodánkba a Mikulás bácsi

16. szerda 11 óra
Bokros László és barátai karácsonyi bábelőadása a Csibe csoportban

17. csütörtök 10 óra
Karácsonyváró ünnepség a Süni csoportban

18. péntek
Az óvoda 13 óráig tart nyitva

december 21. – január 3.
Téli szünet (ezen idő alatt az óvoda festésére kerül sor)

Január
4. hétfő
Rendkívüli szünet (Takarítás)

5. kedd
Első nevelési nap

Novemberi hírek

Ismét eltelt egy hónap és hamisítatlanul beköszöntött időjárásunkba az ősz. Hideg, párás, ködös idő van, melyhez szükségünk van testünk egészségére és védelmére. Mint minden évben, idén is megtartottuk óvodánkban az Egészséghetet, melynek keretein belül igyekeztünk testünk kiürülő tartalékait pótolni, sokat mozogni, változatosan és egészségesen étkezni. Minden csoport más-más finomsággal készült. Voltak, akik csalamádét készítettek, voltak, akik gyümölcssalátát. A hangsúlyt mindenképpen az egészséges életmód kialakítása kapta.
Idén másodszor rendezhettük meg óvodai bulinkat, melynek a Color Party nevet adtuk. Ebben az évben többen vettek részt az óvodai bulinkon, támogatva ezzel óvodás gyermekeinket, köszönjük. Szeretnénk megköszönni a Művelődési Ház összes dolgozójának, hogy helyszínt biztosítottak eseményünk lebonyolításához, valamint az este folyamán szolgáltatták a színvonalas zenét. Továbbá szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki kicsit is hozzájárult ahhoz, hogy ez az óvodai esemény megvalósulhasson. Külön köszönjük Kalamár Zuárdnak a nagyon hangulatos és egyedi díszletet, mellyel emelte a buli hangulatát!!!
Október közepén sikeresen teljesítettem Minősítő vizsgámat, melyre hosszú ideig készültem. Gyakornoki fokozatból Pedagógus I. fokozatba minősítettek. Ezúton szeretném megköszönni az óvoda összes dolgozójának a támogatását, valamint óvodavezetőnknek a sok bíztatást és ösztönzést és végül, de nem utolsósorban a családomnak, hogy elviseltek és kitartottak mellettem ebben a nem túl könnyű időszakban!
Október 22-én megemlékeztünk a Hősökről és gyertyát gyújtottunk a Kopjafánál, majd minden csoport énekelt vagy mondott egy-egy versikét, ezzel tisztelegve emlékükre.
Az őszi szünetet követően kihasználva még a szép őszi időjárást, minden csoport kirándulásokat tett Tordason, melyen számtalan szebbnél szebb kincset gyűjtött. Süni csoportosaink busszal ellátogattak a martonvásári Kulturális Központba, ahol a Bab Berci utazásai című meseelőadást tekintették meg.
November folyamán ellátogatott óvodánkba Bölöni Réka, aki zenés színházzal örvendeztette meg gyermekeinket.
November 11-én Márton-napot tartottunk, ahol óvodásainkkal lámpás felvonulást rendeztünk és ellátogattunk egymás csoportjába, dallal, verssel, vidámsággal vonulva. Köszönjük Andorfyné Andinak és Ottónak, hogy lehetőséget biztosítottak óvodásainknak libalátogatásra. Kaptunk libatollat, valamint tojást is a gyerekek nagy örömére.
November végéhez közeledvén készülődünk az Adventre, valamint nagy-nagy szeretettel és izgalommal várjuk a MIKULÁS-t. Advent második vasárnapján a Süni csoportosok készülnek karácsonyi műsorral, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk a Művelődési Ház előtti téren.

Völgyi Boglárka

20151022 111228

 20151105 101443

Bemutatkozik Dankos Anikó

Új óvónő az óvodában

Új óvónéniként bemutatkozom, Dankos Anikó vagyok, tordasi lakos. 1977. március 15-én születtem Székesfehérváron. Általános iskolai tanulmányaimat Tordason végeztem, majd felvételt nyertem a székesfehérvári Vasvári Pál Óvónőképző Szakközépiskolába. A középiskolát elvégezve 1 évet dolgoztam a baracskai óvodában, majd korosztályt váltva egy budapesti bölcsődében vállaltam állást, ahol 16 évet dolgoztam. Munka mellett, esti tagozaton elvégeztem egy 3 éves Egészségügyi Szakközépiskolát, ahol bölcsődei neveléshez szükséges szakirányú képesítést szereztem kiváló eredménnyel. 2012-ben külföldre költöztem, ahol nem szakadtam el a hivatásomtól, hiszen babysitterként dolgoztam tovább 3 évig. Szeptemberben költöztem haza férjemmel szeretett falunkba, ahol megpályáztam az óvónői állást, amit szeptember 14-vel betöltöttem. Munkámat a hivatásomnak tekintem, szívügyem a gyermekekkel való empatikus bánásmód, nyugodt, családias légkör megteremtése, a gyermekek szeretetteljes nevelése, gondozása. Izgatottan várom az előttem álló hónapokat, igyekszem a tőlem telhető módon segíteni, tanítani és nevelni a gyermekeket, jó kapcsolatot kialakítani kollégákkal, szülőkkel.

Szeptemberben sok programon már szerencsém volt részt venni. A szüreti mulatságra minden csoport lázasan készült. Az időjárás miatt az ebédlőben próbáltuk feleleveníteni a szüret és az őszi mulatságok hagyományát, eseményeit. Óvodásaink színvonalas műsorral készültek, melyet izgatottan adtak elő a vendégeknek. A közös táncház és a kézműves foglalkozások iránt volt nagy érdeklődés, ezúton köszönjük a szülőknek a részvételt és a süteményekkel, italokkal való hozzájárulást. A népmese hete keretén belül az óvónénik egy meseelőadást tartottak a gyermekeknek, melyet minden gyermek csillogó szemmel nézett végig.

Az állatok hetében Fedák Krisztina jóvoltából az óvodások kutyabemutatón vettek részt. Barátságos és képzett kutyák akadálypályákon mutatták be tudásukat, amit azután a gyermekek is lelkesen próbáltak ki. A bemutató végén mindenki megsimogathatta a fellépő négylábú kedvenceket. A süni csoportosok látogatást is tettek a Tordasszoo Állatmentő farmon. A csibe csoportosok elsétáltak a Hóka Lovardába, ahol lovakat etettünk, simogattunk. Köszönjük szépen a szíves vendéglátást Andi néninek, Tóni bácsinak és Briginek! Egész héten az állatok szeretetével, a helyes állattartással, gondozással ismertettük meg a gyerekeket. Az egészséghéten salátákat készítettünk, melyeket közösen fogyasztottunk el.

Nemzeti Ünnepünkre egy-egy verssel, dallal készülünk. November 5-én Bölöni Réka látogat el óvodánkba. A gyermekek bábelőadáson vehetnek részt. November közepén újra megrendezésre kerül a Szülők Fóruma, melyre szeretettel várjuk a kedves szülőket! Az időjárásnak megfelelően igyekszünk minél többet kirándulni, sétálni a faluban, útjaink során kincseket, terméseket gyűjtögetve. November végétől megkezdjük a készülődést a közelgő ünnepre. Szeretetteljes, meghitt előadással köszöntjük az Ádventet a falu lakóival, együtt várjuk a Karácsonyt és a piros ruhás, nagyszakállú Mikulást.
Dankos Anikó

COLOR PARTY!!!

Color Party ok-page-001

Szüreti mulatság 2015

Kedves Szülők!

 

Hagyományainkhoz híven, idén is megrendezésre kerül óvodánkban a Szüreti Mulatság, amelyre mindenkit szeretettel várunk!

Hangyavásár 2015

Kedves Szülők!

 

hagyományainkhoz híven, óvodánk ismét részt vesz a Hangyavásáron, 2015.09. 19-én!

Névnapok

Tegnap : Emese, Sarolta
Ma : Csaba
Holnap : Apollónia
Holnapután : Ellák

Bejelentkezés