Decemberi hírek

December hónap örömteli, mozgalmas napokat hozott kicsiknek és nagyoknak egyaránt az óvodába.
A decemberi kezdésünket megalapoztuk egy november végi teadélutánnal. Itt az óvodai életről szólt a beszélgetés a szülők és az óvónők között. Ezt alátámasztottuk képvetítéssel, melyen láthatták az anyukák a gyermekeik megörökített huncutságait és „dolgos hétköznapjait”. Az összejövetelen hópehelyformák kivágására is sor került, melyekkel feldíszítettük az óvoda ablakait.

Az év utolsó hónapja a karácsonyi készülődés jegyében zajlott. A csoportokban készültek az ajándékok és az ínycsiklandó, finom mézeskalácsok.
Megrendeztük a hagyományos adventi vásárunkat, ahol a gyerekekkel közösen készített és a szülők által felkínált portékákat lehetett megvásárolni.
3-án a „Jövőt Nekik is” Alapítvány rendezvényén a Süni csoportosok műsorral kedveskedtek a vendégeknek. Lelkünket gazdagítja a másság elfogadása, a toleráns viselkedés. Tőlük egy gyönyörűen elkészített bábparavánt kaptunk, amit kitörő örömmel vettek birtokba a kis óvodások.
6-án, advent második vasárnapján szintén a Süni csoportos gyerekek adtak műsort a Művelődési Ház előtti gyertyagyújtásnál.
7-én a Művelődési Házba érkezett meg a Mikulás, itt Écsi Gyöngyi mese előadását tekintettük meg. Ezt követően az óvodánkba is ellátogatott a Mikulás, aki ajándékokat hozott az őt énekkel, versekkel fogadó gyermekeknek.
16-án visszatérő vendégeink, Bokros László és barátai karácsony legendáját elevenítették fel óvodásainknak.
17-én a karácsonyváró ünnepségünkön a nagycsoportosok szerepeltek egy kis műsorral, melyre meghívtuk a polgármester urat, a képviselő testület tagjait és a partnerintézményünk munkatársait.

A Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány pályázatán a Móra Kiadótól nyert könyveket az óvoda, ezzel is bővült kis óvodásaink mesetára Füredi Veronika óvónőnek köszönhetően.
Óvodánkban a téli szünet 2016. január 4-ig tart, melyet a gyerekek javára meghosszabbítottunk egy nappal. Így január 5-én várjuk a gyermekeket a szépen, frissen festett falak közé. Ugyanis a szünidő ideje alatt festési munkálatok és takarítás zajlik az óvodában.

Ezúton szeretnénk megköszönni a szülők eddigi munkáját és a támogatók önzetlen segítségét.
Az óvoda dolgozói nevében a következő kis verssel kívánok Mindenkinek Szeretettel teljes, Békés, Boldog Új Évet!

Bányai Rita

Mentovics Éva
Újévi köszöntő

Szeretetben, egészségben
Legyen részed egész évben.
Légy szerencsés, vidám, boldog,
Felejtsd el a bút és gondot.
Kezdődjön hát egy új élet:
Legyen békés, boldog új éved!

101 2189

101 2192

Névnapok

Tegnap : Emese, Sarolta
Ma : Csaba
Holnap : Apollónia
Holnapután : Ellák

Bejelentkezés